2017. május 8., hétfő


2017. május 7., vasárnap -

 Anyák Napi Ünnepség, TAR


Az ünnepi program Tiszteletreméltó Láma Csöpel tanításával indult, majd Zöld Tara meditációt végeztünk az Édesanyák tiszteletére. Ezt követően a Kontyvirág néptánc együttes műsorát láthattuk. A programot Mahakala meditációval, Tűzszertartással, Csenrézi és Csö meditációval zártuk.

A buddhista hagyományban Tárá, a Szabadító Istennő, a buddhaság női oldalának a leghangsúlyosabb megtestesítője. Végső természetét tekintve ő a Túljutott Tudás istennő, a Nagy Anya, aki a három idő minden buddhájának az Anyja. Ennek az a belső jelentése, hogy a Tudás az, ami megszüli a buddhák felébredt szellemét azáltal, hogy a zavaros elmét megszabadítja a valóságot elfátyolozó szennyeződésektől.
Végtelen együttérzésének erejéből, az összes lény megsegítéséért, az Ősbuddha Anya a tiszta megnyilvánulás szintjén számtalan női istenség alakját ölti fel, ezek között kiemelt helyet foglal el Tárá, a Szabadító. Ő a levegő-szél erő tiszta lényegének a megnyilvánulása, zöld színe is erről vall. Ebből adódik kiemelt jelentősége, mivel természete a mozgás, melyből az Erő születik.

A gyermekeiket világra hozó, áldozatos munkával és önzetlen szeretettel felnevelő édesanyák iránt érzett megbecsülésünket, szeretetünket és hálánkat a Szabadító Buddha Anya mélységes meditációjának és szertartásának elvégzésével juttatjuk kifejezésre.